Ausztria fővárosa Bécs

Bécs, azaz osztrák nevén Wien, Ausztria fővárosa. A római korból származnak az első leletek arra vonatkozóan, hogy a fontos kereskedelmi útvonalak csomópontjában település keletkezett (Vindobona). Valamivel több mint 1,7 millió lakosával a német nyelvterület második legnagyobb városa (nemrég körözte le Hamburgot, az első Berlin). 2000 óta a növekedés majdnem elérte a 200 ezret, ezzel az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő városai közé került. Bécs „Bundesland Wien“ néven, önálló tartományi jogokkal rendelkezik. Természetesen itt székel a parlament két háza (a Szövetségi Tanács és a Nemzeti Tanács), a szövetségi kormány, az államfő, valamint ez a központja a Legfelső Bíróságnak és az Alkotmánybíróságnak is. Az ENSZ egyik központja is itt található, Genf és New York mellett.

Az ENSZ szervezetei közül többnek a központi irodája is itt található: UNIDO (Iparfejlesztési Szervezet), IAEA(Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) és UNODC (Kábítószerügyi és Bűnözésmegelőzési Hivatal). Bécsben található az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Olajexportáló Országok Szervezete (OPEC), a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és számos egyéb nemzetközi és társadalmi szervezet központja is. A város 23 kerületre oszlik, Budapesthez hasonlóan. Több száz múzeumával, színházaival és koncerttermeivel, a Burggal, az Operával igazi kulturális fellegvár. A városnak mással össze nem téveszthető hangulata van, szépen felújított polgári házai, gyönyörű, tiszta utcái, kis kávézói és borkimérései, szépséges templomai mind-mind hozzájárulnak ehhez.